Fotó: Anke Merzbach
Légy nekem a nyár
Elszökött a Nap, híre-hamva sincsen,
eladó a kedvem, vegyed-vigyed ingyen,
hisz’ amíg a tél a küszöbömön ül,
lelkem is vértelen csendbe szenderül.
Sárgába öltözz, ha felvidítanál,
vagy játszd el nekem, hogy magad vagy a nyár,
légy arany búzában megbúvó kenyér,
arcomra szorított tűzforró tenyér.
Én csak egy szédült napraforgó vagyok,
megyek, amerről a hajnal rám ragyog,
menekülök, mintha mindig havazna,
futok örökké az örök tavaszba.
/Sárhelyi Erika/
Fotó: Anke Merzbach - skurl
Madár a dróton
Like a bird on the wire,
Like a drunk in a midnight choir
I have tried in my way to be free…
Mint egy madár fönn a dróton,
részeg kórus az utcasarkon,
én is úgy vágytam rád, szabadság... /Leonard Cohen/
Fotó: Havadi Nagy – Mount Everest
A Mount Everest pártján
Fajomnak, az emberfajtának
Árulója: a Hegy pártján vagyok.
Akarom, hogy az utolsó orom
Szûz jegét ne tapodja lábatok.
Maradjon egy csúcs a világ felett
Érintetlen, mint holdbeli hegyek.
Fajomnak, az emberfajtának
Árulója – bár szánom azokat,
Akik tetemeikkel töltik be
A vért szomjazó szakadékokat:
Kívánom, bár az ember hõsnél hõsebb -
A Hegy maradjon mindíg az erõsebb.
Maradjon egy csúcs a világ felett,
Ahova úgy szállhat a gondolat,
Hogy ottan ember nem járt még soha,
És oda nem vitt szemetet, sarat,
Ember felett álljon ez az orom,
Örök-jégbõl világító-torony.
Ezen az ormon ne lobogjon zászló,
Ne lobogjon se brit, se gall, se más.
Mint a csillagok, közömbös legyen,
Semleges legyen, mint egy látomás.
Legyen mindenkié és senkié -
Útjelzõ kõ az Úristen felé.
/Reményik Sándor (1924 július)/
Fotó: Anke Merzbach
Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!
Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.
Múltunk lakik ma minden létigében.
Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz... /Závada Péter - Szinopszis/
Szinopszis
Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!
Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.
Múltunk lakik ma minden létigében.
Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.
Platánfaág a lelógó ereszbe:
beléd oly görcsösen kapaszkodom.
Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.
Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom.
Hát mondd: ha most ez így veled ma nem megy,
hogy is mehetne bármi nélküled?
De minden olvadást fagyok követnek:
a polcon Rilke dől egy Proust-kötetnek
– eltűnt időnkben mennyi révület!
És mennyi szép remény zenéje benned!
Hát mondd: ha most ez így veled ma nem megy,
hogy is mehetne bármi nélküled?
/Závada Péter/
Kedvesem...döntős! Elégtétel ez nekem is. Sokan fanyalogtak, kételkedtek döntőbe jutásában. Ime a dal...és jó nekem.
Fotó: Elke K. - Und wenn der Flieder...
Orgonaillat
Nem jöttél el - mióta is?
Hiányoztál - egy éve már.
... Most bezuhansz az ablakon,
oly hirtelen, hogy szinte fáj,
alattomosan, nesztelen
rohansz reám - s én, áldozat,
riadt örömmel, részegen
fuldoklom csókjaid alatt.
Leültetnélek, hogy mesélj,
mindent, mindent mondj el nekem,
de torkomon nem jön ki hang,
és nem tudsz szólani te sem,
csak ez a csönd ujjong, dalol
- mint szerelmes lány mosolya -,
hogy május van, kacag a nap,
s lobog, lobog az orgona.
/Szilágyi Domokos/
Fotó: Anke Merzbach
Formálja alakom az idő...
Formálja alakom az idő,
ezüst csíkot húz hajamba,
derekamra párnát tapaszt,
s felszántja sima homlokom.
Keserű ráncot varr szám szögletébe,
lábam fájósra merevíti,
meggörbíti hátam, vállamat,
barna foltot fest fehér kezemre,
s csak elvesz belőlem, folyton el.
Kiszárítja szemem, fakítja kékjét,
ajkamról a fényt lelopja,
tompa lesz hangom, s színtelen.
Vágyaimat lecsöndesíti,
erőmet szívja, szívja csak,
gondolataim összekuszálja,
emlékeimmel magamra hagy.
Korán kitépi kezemből a könyvet,
hajnalban ébreszt, ráncigál,
nem hagy békét, a földre nyom,
máskor kézen fog, terel,
belém mar, forgat, rám hajol,
porrá zúz, olykor azt hiszem.
De álmaimban nem talál rám,
akkor enyém a végtelen,
könnyű léptű lány vagyok ismét,
lebegek áttetsző víz felett,
rétek zöldjét simítja kezem.
Jó ez így! Ha álmodom...
ilyenkor észre sem veszem,
hogy készül már valahol végső fekhelyem.
/Kálnay Adél/
Álmomban szirmok
ölelnek. Kint a fák közt
sűrűn hull az éj.
/Szabolcsi Erzsébet/
