Miklósa Erika énekel
Wolf Péter és Sztevanovity Dusán:
A fák
Égbe vágynak ágaik
Lombuk, mint sátor rejt
Mászol a holnap törzsén
Gyermeki édenkert
Elhibázod néha
Botlasz, mélybe hullsz
S gyengéd águk megment
Minden téves mozdulat
Kérgükön újabb seb
Nem tudod még, hogy fájnak
Játszva az élet szebb
Ágat, lombot törve
Feljebb, s feljebb érsz
Nem gondolsz még, csak élsz
Álom, hogy égig törsz
Lombokat tép az ősz
Mélyen sérült fákon múltad áll
Hány belevésett szó
Hány zabolátlan nap
Könnyek sebzett kérget nem gyógyítanak
Bármily hosszú útra lépsz
Ott lesznek ők, közel
Suttogó lomb és árnyék
Reccsenő ág leszel
Bármely másik erdő
Bármely táj nevel
Terhed egy sem hordta
Fűrész jön, vagy szélvihar
Testük a tűznek kell
Elvesztve kérgük, egyszer
Eltűnik minden sebhely
S azt kívánják, messze járj
Égve is óvnak még
Sebhelyeikre büszkék
A múlt veled így volt szép
Benned élnek újra
Füstjük égbe száll
Kéregbe nőtt írás
Fejfán a név ott áll.
