Szabó Magda a ragaszkodásról és röptetésről:
Iszonyú jó voltál hozzám mindig. Sosem háláltam meg semmivel. Az volt a hálám, hogy egyre jobban rád csimpaszkodtam, elárasztottalak önmagammal, elálltam minden utadat. Ahova csak fordultál, engem találtál meg, én meg úgy képzeltem magamban, ez a szeretet. Csupa ragaszkodásból nem hagytalak élni. Most menj, szabad vagy! Soha többet nem fogom azt gondolni, hogy szeretek valakit, ha rabbá teszem önmagammal, ha lehúzom, mint valami konc. A szeretet röpít. Ha valakit szeretek, annak szárnyakat kell adnom. Magamtól nem tudtam, hogy így van, de időközben megtanítottak rá. És ha ez sikerült, ha ez, ami veled történt, akkor talán sikerülni fog minden, amit tervezek.
