Tükör - Az önismeret hatalmát jelképezi. Egy japán legenda szerint a legértékesebb szimbólum. A perzsa Nórusz asztalon éppúgy megtalálható, mint a mágus adeptus kelléktárában. A tükör a hiúság csapdájára is figyelmeztethet. Jól használva mély önismerethez, rosszul használva tükörútvesztőhöz, illúziók kergetéséhez jutunk. Tegyük fel a kérdést magunknak, amit Alice is feltett a mesében: Mi van a tükör túloldalán?

Ezt a kártyát küldte a Harmonet oldala. Nem tulajdonítottam volna különösebb gondot ennek az üzenetnek, ha nem írták volna kiemelten vastag betüvel.

Tényleg, mi van a tükör túloldalán?

Az az igazság, hogy nem szeretem nézni magam a tükörben, mert könyörtelen, mert igazságtalan. Különösen mostanában, ahogy megmutatja az egyre öszebbé váló hajam, a szemem körüli ráncokat és némelyik bolti tükör eltorzít, hol csalóan soványnak vagy elhízott malackának mutat. Van bennem hiúság, miért is ne? Felvállalom, mint sokak szemében megvetendö rossz tulajdonságot. Szeretem a szépséget, amit különösen kihangsúlyoz, kiemel a mai világunk. A reklámokban tobzodó világunk a sok túl idalizált fiatal, sovány szépségekkel. Nincsen ezzel semmi bajom, legyenek. Igenis, mutassák csak meg a szépséget, mint az élet egyik elixírjét, hogy legyünk igényesek önmagunkhoz.

Szeretek szép lenni. Szeretnék. Csak...csak most egyre nehezebb. Nem az a baj, hogy fehéredik a hajam, hogy egyre többek és mélyülnek a ráncok, hogy egyre jobban meghajlik a hátam. Nem ez a baj. A lélek... a lelkem nem az, amit a tükör mutat. Ez nem én vagyok vagy nem akarok még az lenni, amit mutat... és talán ezért is hordunk álarcot. Hogy a lelkünket védjük. Ki tudja, meddig védhetjük? Ám, amikor tapintatosan közlik velem ki tudja hányadszor, hogy sajnálom, a hírdetett állást már elfoglalták...akkor a tükröt legszívesebben összetörném és vele az egész világot. Nem azért, mert „hazudott" szépet, nem azért...hanem, mert nem enged a világ szépen megöregedni.