Apáim
...Apáim listája hasonlóan tündökletes. Latinovits Zoltán. Gábor Miklós. Major Tamás. Mensáros László. Mit mondjak. Ők valamivel jobban játszották apám szerepét, mint az apám. Ő szinte kísérletet sem tett ilyesmire."
Apáim mindig mosolyogtak címü cikkében http://vamos.hp.hu/level200405.htm meglepödve olvastam Vámos Miklós írását, ugyanakkor egy kicsit írígykedve. Vele ellentétben soha nem volt közvetlen kapcsolatom az én „fogadott" apáimmal. Velük csak álmaimban, titkos magányomban, a kétségbeesés óráiban kértem tanácsot vagy bújtam védö szárnyaik alá, mint általában a kislányok jobb családokban. Bár anyám szerint, én választottam nevelöapát magamnak, valahogy soha nem vált azzá. Hiába volt késöbbiekben a megbánás, a jóság irántam, valahogy kitörölhetetlen nyomot hagyott a kezdeti durvasága, a verések okozta félelmeim. A televíziónak köszönhetöen láthattam férfiakat, akik után sóvárogtam, bár ö lenne az én apám. Meglepetésemre ugyanazok a színészek hatottak rám, akikröl Vámos is megemlékezik. A névsorba még Bács Ferencet is beletenném. Ezek közül talán legjobban és legtovább szerettem, Mensáros László volt. Az ö gondolataival zárom írásomat, amit közvetlenül a halála elött adott egy interjúban:
„Öreg vagyok, fiacskám. Az öregség nem azonos a bölcsességgel. Ne vihogj, a hülyeséggel sem azonos. Várjál csak. De, mégiscsak a hülyeséggel azonos. Te hülyeségnek hívod az öregkor bölcsességét, én meg a fiatalság okosságát hívom hülyeségnek.
Most olvastam, hogy az országnak több, mint a fele 45 után született. Elvileg ez egy fiatal ország. Bár most visszaöregedett. Nem vagyok megértö, nem szeretem a fiatalokat. Mert öregek lesznek, azért. Látod, én már nem leszek öreg. Igaz, fiatal se. Bennem megbízhatsz. Változatlan vagyok, mint a kefír.
Nekem például fáj Trianon. Neked nem. Tudod, miért? Nem azért, fiacskám. Hanem, mert én öreg vagyok, te meg nem. Te dönthetsz, hogy fájjon vagy ne fájjon. Ne fájjon. Tudjatok mindent, de ne fájjon. Fáj elég. Nekem még fáj egy ideig, azután majd nem fáj. Ti még lehettek, én meg voltam. Nem fájni, csinálni.
Egyáltalán: temérdek dolgot viszek magammal: fájdalmat, megalázást és megal´ztatást, árulást, bosszút, gyávaságot, félelmet, ó fiacskám, rengeteg félelmet viszek magammal, rengeteg félelmet lopok el töled, hogy csak az maradjon, ami a tiéd, a „MI","MI", mi, mi>> félelmét elviszem, talán.
Teli koffer. Zene: Kodály. Isten veled, fiacskám"
Idézet Esterházy Péter és Szebeni András: A vajszínü árnyalat c. könyvéböl.
Juhász Gyula: Testamentum
Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld izét,
A csillagot fönn és a felleget.
Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még.
Ó, én senkit se háborítanék,
Szelíd kísértet volnék én nagyon,
Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
És van-e még magyar dal Váradon?
Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,
Világ árváját sorsa veri még?
Van-e még könny a nefelejcs szemén?
Szeretnék néha visszajönni még!
És nézni fájón, Léván, Szigeten,
Szakolcán és Makón a hold alatt,
Vén hárs alatt az ifjú szerelem
Még mindig boldog-e és balgatag?
És nézni: édesanya alszik e
S álmában megcsókolni a szivét
S érezni, most is rám gondol szive:
Szeretnék néha visszajönni még!
Zorán, Karajánnisz Thomasz - Apám hitte
