Fotoaréna - Rachel: Merengö

Esti számolás

Mint gyermek, a lecke szavait sorolja
már félálomban, vagy büszke birtoka fölött
tart számot, összegezve lepkéket, vagy képecskék
kusza gyüjteményét – így kérdem én magamtól
összegezve napomat s éltemet:
kit és mit szeretek még a világból?
hány gyülölet néz rám az éjen át? hány sívár
közöny? Szük az élet, a szeretet ablakot
nyít és szállni tanít! – de én már csak
szakadós szálakkal függök kezén s a világ
úgy hül s henyészik körülöttem, mint forró
láva, kérgesül a kihült helyen.
Harag és gyülölet hét lakattal zár be –
óh keserü tévedéseim! mind mélyebben
zártok be magamba, tudom:
kicsi helyem van már nekem e világban.
A szeretet kapocs és kerék, nélküle
erejét veszti a lélek s maga marad.
S talán ünnepnek érzi magánya tiszta
csöndjét – de a magány rémeket fiadzik
s a világ szemének tükre nélkül vakon
veszti el önmagát is a dacos számüzött.
Lám, ez az enyém még:
sötétbenlátás macskatudománya.
Törlök és kivonok, s ami marad,
a semmi sem kell már nekem.
Óh, istenek! kik annyi kulccsal küldtetek engem,
a könnyü titokra, emberek közt
könnyen élni
miért nem tanítottatok?

/Török Sophie/