Amikor a börfejü Ádám végigkarcolja az induló buszt, párom mérgesen felhördült: Már megint milyen filmet hoztál ki? Bevallom öszintén, fogalmam se volt róla, csak annyit olvastam az ajánlóból, hogy igazi, fekete humoros történet és márpedig mindketten szeretjük ezt a müfajt. Elöször komolyan aggódtam tovább nézve a filmet, hogy ez valami új vallási témájú tanmese, ahogy egy lelkes lelkész a közösségében bemutatja leendö társait, egy alkoholistát, terroristát és egy drogost az Ádámnak. Az igazi humort számomra a bemutatkozó beszélgetés hozta, amikor arról beszélnek, hogy mit szeretne csinálni, mi az, amivel szívesen eltöltené az idejét, amiért megbüntették újnáci nézetei miatt. Jellemzöen keveset beszélö Ádám az asztalon lévö almára bök, amit nemrég lelkesen szakított le a templom elötti almafáról a lelkész. Neve Iván. Engem ez is megmosolyogtatott a szerintem szándékos névválasztása a rendezönek. Bibliai nevet adott az újnácinak és Ivánt a lelkésznek, erös kontrasztba állítva, irónikusan kinagyítva ezzel a nézeteiket is. Mi is az ö nézeteik? Ami mindenkinek az életben. Van, aki abban hisz, hogy a dolgok folytonos rosszra fordulása Isten büntetése (Ádám), míg a másiknak az Ördög kisértése (Iván). Ilyen egyszerü és mégis, mennyi bonyodalmat okoz, felesleges háborút, ha mereven, csökönyösen kitartunk mellette, holott csak arról van szó, hogy engedjünk egy kicsit a nézeteinkböl és próbáljuk elfogadni, hogy a világ sokszínü. Nem csak fekete és csak fehér. Nem csak gonosz és csak jó.

Valahogy így kell nézni a filmet, egy kicsit kivülállóként és láthatjuk, milyen nevetségesek is tudunk lenni. Emberi dolgok ezek, miért bántódnánk meg? Nevessünk inkább és okuljunk belöle.