A legszentebb érzés nem a Földön teljesül.

"Én Márait 1945-ben ismertem meg személyesen. Azelőtt is ismertem a műveit, és borzasztó rajongója voltam. 1945 tavaszán, nem emlékszem pontosan, vagy 1945 őszén mutatta be a Vígszínház Márai "Varázs" című darabját, amiben játszottam Ajtayval és Benkővel. És ő bejárt a próbákra. .... ....A próbákon mindig ott ült. Mindig közelebb kerültünk egymáshoz, a darabról beszélgetve stb. Aminek a vége az lett, hogy én egy csodálatos feltekintéssel - nem is szerelem volt ez részemről, hanem mint mikor a növendék a tanárjába azt hiszi, hogy szerelmes, mert olyan csodálatosnak tartja, vagy az egyetemi hallgató a professzorba. És őbenne valóban volt egy ilyen távolságtartás. Szívem szerint legszívesebben Márai úrnak szólítottam volna, mert az, hogy Sándor, sose jött ki a számon, és elképzelhetetlennek tartom azt is, hogy őt valaki Sanyizta. Lehetetlen. Ő Márai úr volt. Az úrnak nem az uralkodó minőségében, hanem a gentleman, az úriemberség... Nem beszélve arról, hogy állandóan kalocsnit hordott, mindig nála volt egy esernyő és mindig oktatott."