...s akarsz, akarsz-e játszani halált?
/Kosztolányi Dezsõ/
Emlékszem, öt-hat éves koromban csak ketten voltunk anyámmal és egy pici konyhában laktunk egy munkásszállásnak nevezett bérházban. Volt egy játék, amit mindig szerettem megismételni. Ez pedig a halál volt. Szivesen tetettem magam mozdulatlanná. Szerettem nézni aggodó tekintetét, vajon szeret-e, sír-e utánam? Tudni akartam, hogy fájna, ha hiányoznék? Pedig, akkor még nem volt televíziónk, nem jártam moziba sem. Honnan jött ez a fajta játék? Honnan vettem, hogy milyen lehet a halál? Nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy anyám szivesen benne volt az ilyen játékokban. Talán azért is, hogy megnyugtasson és a végén együtt kacaghassunk, hogy lám, nem is olyan könnyü eljátszani. A végék voltak a legjobbak, mikor szorosan átölelt és csitítgatott, ringatott és az arcomat meleg nyakára, vállára hajthattam.
Ásító ablakok a tűzfal oldalán
Felhőtlen távlatok egy bérház udvarán
Nincs kapaszkodó, a lépcsőház sötét
Itt semmi nem szorul korlátok közé
Megvan a helyünk, az ágyunk vetve vár
Az álmunkra vigyáz a biztonsági zár
Olcsó palik vagyunk, nincsenek vágyaink
Már visszaköszönnek ránk filléres álmaink
A házmester lenéz, a szomszéd ránküvölt
A spájzban fúj a szél, az ablak rég betört
Fázunk egy kicsit, de nem panaszkodunk
A hideg már kevés, hogy elhagyjuk magunk
Légzésünk nyugodt, boldogok vagyunk
Semmit nem teszünk, csak a falnak fordulunk
Megvan a helyünk, az ágyunk vetve vár
Az álmunkra vigyáz a biztonsági zár
Légzésünk nyugodt, boldogok vagyunk
Hosszú lesz a nyár, nappal álmodunk
/Napoleon Boulevard - Álmunkra vigyázz/
