Dariusz Twardoch festménye
Légbolt
Megszokott e kék, festeni szívünk árványát lágy zápor
ecsetjére bíznánk, feloldva a légbolt nefelejcs színét
a föld sár-bánatával, hogy szemünk úgy láthassa, nem
a földből indul s tér meg az élet violaszín vesszőfutása.
Még hiszünk az ámító percnek, hogy megtartja majd a
tudat fénye bennünk, azt, hogy vagyunk, és elsiratjuk
veszített kincsünk, mikor záporunk ecsetje a föld színénél megáll.
/ankor/
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
