„Mint cicának nincsenek nagy igényeim, csak annyi - kérlek szeress - ... de minden szőrszálamat külön is, ha lehet!"” /Bálint György: A macska naplójából/

http://narcisza.freeblog.hu/categories/macs/

Nekem boxi kutyám volt, csendes, tisztalelkü, hüséges, akinek hangját, ahogy ankor írta blogjában, valóban ki kellett érdemelni. A macskákkal való viszonya viszont olyan volt, ahogy igazi kutyától elvárható. A szöre égnek állt, ha meglátta öket és komoly erövel kellett visszatartani a pórázon, hogy ne kapja el öket. Környezetemben sok fa volt, így mindig volt menedékük kutyusom elöl. Igazi gazdiként annyira megértettem a macskák iránti ellenszenvét, hogy hosszú évekig csak megvetöen gondoltam rájuk én is. Tudom, butaság, de így éreztem. Különösen, ha láttam kis énekesmadarakat a szájukban. Érthetetlennek tartottam, ha gazdájuk elégedetten nyugtázták vadászteljesítményét. Akkor az emberröl is rossz véleménnyel voltam vagy csalódtam. Ez is butaság, tudom. Így hatnak rám az állatok. Hol gyöngéd érzéseket táplálnak, hol alig leplezhetö ellenszenvet. Egy kivétellel mindig meghatódom, szinte minden állatfajnál, amikor még kicsik, esetlenek és játékos kiváncsisággal ismerkednek a világgal.

A videón kiscicák és Antony And The Johnsons énekel benne egy szép dalt.