A páromnak...
Sosem kérdeztél, sosem csodálkoztál,
Sosem térdeltem le, sosem alkudoztál,
De a forrásvíz az ujjaim közt annyiszor elfolyt,
Míg a mutatvány, a "tüzijáték" elvarázsolt.
A remény rései közt a hajnal szivárgott át,
Legszebb perceinket álmok eltakarták;
Mert a kinyomtatott boldogságért küzdeni is kell,
Igaz, elfáradtunk kissé, de nem maradtunk el.
Üveggyöngyökért merülünk egyre mélyebbre,
...mindig, mindig...
S mert szeretnénk a felszínen maradni,
...mindig, mindig...
Ma már nem szidnak meg, és nem nyitnak ránk,
Látod, így fogyott el a mi összes csodánk,
És a gyerekkorom zsebeit mind kiforgattuk már,
És a nyers almába utoljára velem haraptál.
Üveggyöngyökért merülünk egyre mélyebbre,
...mindig, mindig...
Mert szeretnénk a napfényben fürödni,
...mindig, mindig...
Egyszer eljön a nap, és mi megérkezünk.
Aki távol maradt, úgyse tapsol nekünk.
És a kirakatból megszereztünk mindent, ami kell,
És már nem emlékszik senki, mit is mulasztottunk el.
Üveggyöngyökért merülünk egyre mélyebbre,
...mindig, mindig...
Szeretnénk a felszínen maradni,
...mindig, mindig...
/Presser Gábor-Sztevanovity Dusán/
