Régóta már

Régóta már nem az a fontos, hogy Párizsban mit csináltam,

hogyan éltem. A múlt példája semmire se jó. Naponta változik,

alakot cserél körülöttem a világ; szüntelenül felelni

kényszerít. A tapasztalat rajtam aligha segít. Az emlékezés

határokat von körém, a görcsös tetszhalált idézi, a cella-

magányt. Inkább vállalom a tévedés kockázatát, az emberek

gyanakvó tekintetét, mint újra azt a terméketlen vágyakozást.

Eltékozoltam legszebb éveim: gyötört a szégyen és a bánat.

Légüres térben fuldokoltam,idegenként forgolódtam mindenütt,

hiába szerettem a franciákat. Erre emlékezzem? Ez lelkesítsen

hûségre és fegyelemre, könyörtelen logikára, amire ez a barbár

század rákényszerít? Soká bolyongtam az árnyak közt,

bukdácsoltam az álmok fenyegetõ csapdái és barlangjai között

egy keskeny úton. Menekültem a gondolatok elõl. Most

emberszabású méretek közt botladozva élek. Csodálkozva sétálok

a szikrázó ég alatt. Fölkutatom a lélek titkait, az anyag

álmait; és kimondom akkor is, ha nem kell senkinek. Nem

kínálgatom a véleményemet. Tudom, a pusztulás erõi ellen nem

sokat érnek a szavak, tudom, semmitõl se véd meg a hírnév, a

rang. Az olcsó sikerek nem is csábítanak. Csak te maradj velem,

tündöklõ napvilág! Sokáig kísérj még! Zengjetek, fénykürtök,

zengjetek, fénytrombiták!

/Parancs János/

M. Ward: 1. End of Amnesia