Mit csináltál, amikor...

Emlékszem, meleg és szép idö volt. Konyhámban tettem a dolgomat és közben vártam valami filmre, ezért berohantam a szobába, hogy megnézzem, megkezdödött-e. Egy repülöre lettem figyelmes, amelyik szánt szándékkal belerepült a hatalmas toronyházba. Csak álltam lecövekelve, meredten bámultam a tv-t. Nem tudnám felidézni pontosan, melyik érzés volt erösebb bennem, az iszonyaté vagy a félelemé. Ugyanakkor volt bennem hitetlenség is, hogy ez nem létezik, hogy megtörténhet egy ilyen hatalmas államban. Sokáig nézegettem még a híreket, mert voltak, akik örültek és ez döbbenetes volt. Az volt a riasztó, hogy valahol ök ezt igazságosnak érezték. Eufórikus mámorban üdvözölték WTC tornyainak leomlását. Bevallom öszintén, valahol megértettem öket is, ha azokra a hosszú háborúkra gondolok, amelyekben ök éltek Irakban, Afganisztánban. Milyen kegyetlen sebeket hagyott az emberek lelkében, hogy még az öngyilkos merényleteket is elvállalják. Nem tudom most sem, mit gondoljak, ilyen hosszú idö után sem, kinek van igaza.

Csak azt tudom, érzem, hogy nagyon nem jó senkinek.

Az angyaloknak sem...nem vigyáznak már ránk.