Canan Oner - In Color´s Embrace

A parkban míg várakoztam a padon, belebámultam a piros-sárgás levelek között vakítóan vibráló napfénybe. Ez a csillogó vibrálás melege arcomon mintha tompítani próbálta volna talán azt a szorongást, ami várt rám a hétvége óta. Valójában nem éreztem semmit, holott tudtam, hogy most sírnom kellene. Valami nem engedi, hogy tudatosítsam, érezzem, hogy elkezdödött a menthetetlen visszaszámlálás az egzisztenciális életünkben, ami eddig sem volt valami fényes.
Nem hittem volna, hogy az amerikai gazdasági-pénzügyi válság ilyen közelröl és ilyen váratlanul korán megérint majd bennünket. Nem gondoltam ennyire húsbavágóan közelinek, amikor bejelentették a páromnak, hogy köszönik több éves szakértelmét, munkáját, sajnos az amerikai megrendelöik az összes megrendelést a pénz-nyomdagépekre visszamondták. Csak hallgatom egyre, hogy ez volt élete legjobb munkahelye, hogy gyerekeiként szerette minden egyes gépet, amit összeszereltek.
Bólogatok sóhajtva és közben bámulom a fák levelei között szikrázó napfényt valami értelmes válasz után kutatva, de nincs.
Nincs ésszerü felelet a bennem hirtelen feltörő kérdés-áradatra, miért pont most, miért pont velünk? Hol és mit vétettünk, hogy így büntet a sors még mindig?...miért?...

A nap pedig továbbra is kitartóan, közönyösen szórja fényes sugarait a piros-sárgás levelek között és nem igér szép jövőt.