Ophelia... Ophelia...
Tényleg, miért is adunk ilyen nevet gyerekünknek?
Kisebbik lányom neve, Melinda. Büszkén viseli a nevét, melyet Bánk bán hires tragédiája óta szívesen jegyzik útónévnek.
Döntésemet nem a sokat hangoztatott "Nomen est omen" - "Nevedben a végzeted" mondása vezérelt.
Mégis, kicsit meghökkentett ez a feltevés Ophelie Bretnacher, francia lány eltűnésével kapcsolatos elképzelések.
http://csillagfa.nolblog.hu/archives/2009/01/03/Ophelia_az_eltunt_francia_diaklany/
Különös érdeklődéssel is olvasom a róla szóló híreket.
Olyan brutális világban élünk, hogy igenis minden elképzelhető. Lányom is az Erasmuson keresztül tanult kint Rómában. Életem legnagyobb telefonszámláját fizettem ki, mikor a lakástulajdonos egyszerűen kirakta az éjszaka kellős közepén egy vita hevében. Nagyon megtudom érteni a szülőket akkor is, ha a gyenge közbiztonságot hibáztatják. Nemrég vettem tudomásul, hogy a tavasszal történt rendőrségen tett feljelentésemet, miszerint engem és anyámat tettlegesen bántalmaztak a nyílt utcán, fényes nappal, komoly sérülés hiányában megszüntették. Azt a körülményt nem is vizsgálták, hogy a zebrán majdnem elütött minket a fiatal sofőr. Az ijedtség és a düh által kifutott káromkodásom viszont erkölcsileg erősen kritizálva lett, mível ez nem méltó állampolgári magatartás. Az önbíráskodás, a száguldás, a mindenkin való átgázolás viszont elfogadott dolog. Divatos szóval: trendi.
Lacrimosa: Shakespeare´s Ophelia, Mozart zenéjével.
