De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon...
A vers "találta" meg ezt a képet. Mammmamia készítette. /fotoház.hu/.
Tetszik nekem ez az enyhén karcos, ködös kép. Kicsit olyan, mintha átlátszó, vékony jégtáblán keresztül nézne bele az ember. A szürkébe hajló sötétzöld fű enyhe hullámain szinte látni a "bajos szél" hangjai nyomát.Köszönöm Klimtának ezt a gyönyörűen megzenésített József Attila verset, amit szeretettel figyelmembe ajánlott. Engedelmével elhoztam magamhoz. Nagyon szeretem. Valahogy mostanában kell, hogy a szívem megnyugodjon.
Óh szív! nyugodj
Fegyverben réved fönn a téli ég,
kemény a menny és vándor a vidék,
halkul a hó, megáll az elmenő,
lehellete a lobbant keszkenő.
Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon
helyezkedik a csontozott uton;
kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,
zuzódik, zizzen, izzad és buzog.
De fönn a hegyen ágyat bont a köd,
mint egykor melléd: mellé leülök.
Bajos szél jaját csendben hallgatom,
csak hulló hajam repes vállamon.
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén
szerelem szólal, incseleg felém,
pirkadó madár, karcsú, koronás,
de áttetsző, mint minden látomás.
