Foto: MOTOM /fotocommunity.com/ - Wien Impressionen
"Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak
gyufát se gyújtani, ha így megy tovább, nem törődöm vélük..."
Ez a József Attila versidézet jutott eszembe tegnap, mikor egy bécsi postán várakozva elképedten néztem egy harminc körüli nő ügyetlenkedését egy szabvány kartondobozzal. Egyszerűen nem tudta összehajtogatni, pedig előre ki volt már jelőlve, préselve a hajtogatás vonalai. Egy kisgyerek játszva megoldotta volna, gondoltam. Jól öltözött, inteligens kinézetű hölgy volt. Idegesen dobta oda a posta alkalmazottnak. Az idős, ötvenes éveiben járó nő türelmesen összehajtogatta. A számlát a visszajáró pénzzel viszont már nem adta oda az érte kinyújtott tenyérbe, hanem hasonló módon, ahogyan a dobozt kapta, odalökte a pultra. A fiatal nő vöröslő arccal, hatalmas, csattogó léptekkel hagyta el a helységet.
Azt hittem, lassan indulhatunk is haza, mikor a lányom előtt álló középkorú hölgy húsz-harminc levelet váratlanul kiemelt a táskájából, majd a pultra helyezte őket. A postásnő udvariasan mondta, hogy ez itt csomagfelvétel, levelekkel a másik helyiségben foglalkoznak. Ahogy az előbbi nő, ez is idegesen felcsattanva kérdezte: mióta? Ennek ellenére a postásnő átvette a leveleket, lebélyegezte, majd nyugtát adott róluk.
Eltartott egy ideig, közben szemügyre vettem a nő öltözékét. Fekete, hosszú nadrágban volt. Elegáns, apró virágmintás fehér blézerje már a tavaszt idézte. Egészen újszerűen hatott a sok téliesen öltözött emberek között. Határozott, ellentmondást nem türő tartással állt a pult előtt. Ellenszenves volt ez a mindenek felettiség.
Felmerült rögtön bennem, hogy tudja, ismét tömeges elbocsátások lesznek a postán. Tele van a sajtó vele.
Eljött az ő ideje és hozzájuk hasonlóknak istent játszani.
"Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy
bennetek lakik, az bizonyos..."
Reggel álmosan síklott a vonat vissza velem Bécsből.
