Bűnöm: a szépség


Ha valami gyönyörűség ér
- szép könyv, szép festmény, szép zene -,
mindig úgy érzem: szólni kéne,
hogy kiáltani kellene,

nyomaszt a bűn - s a versíráshoz
ez ad szívet, agyat, erőt -:
hogy hibámból vagy bárhogy is,
de eltitkolom mások előtt,

hogy nemcsak nekem van jogom rá,
nem szép a szép, ha csak magam
gyönyörködöm benne -- mi célja,
mi értelme, mi haszna van

a fénynek, hogyha véka rejti,
a virágnak, ha télikert
börtönében él eldugottan,
a dalnak, ha nem hallja meg

senki; - nyomaszt a bűntudat,
s ő késztet arra, hogy legyek
antenna, melyen át a szépség
eljut hozzátok, emberek.

/Szilágyi Domokos/