Egyedül utaztam, pedig az utolsó percig reménykedtem, hogy velem jön a lányom. Talán lesz valaki, aki visszamondja a jegyet, mint Frankfurtban is volt. Ott, legnagyobb örömünkre kaptunk koncertjegyet a nagynéninek az Operaház előtt álló, jegyet kináló férfitól. Így ő is részese lett az előadásnak. Külön öröm volt számunkra, hogy most először volt az Operaházban.

A lányaim nagy lelkesen készítettek elő az útra, a Dunafesztiválra. Hátizsákot, esernyőt, ennivalót, mindent, ami kell egy késő éjszakába nyúló, hosszú koncerthez és telefont, mert kapcsolatban kell lennünk egymással.

Aztán pénzt is kaptam, hogy tudjak valahol aludni, ha nagyon elfáradnék. Szóval, minden jóval ellátva indultam el és kicsit izgatottan is, magamon csodálkozva is, hogy nem félek.

Az első kellemes élmény a vonatból kiszállva maga a város volt. Nagyon tetszett.

A bejáratnál nem vettek el semmit, nem nézték meg a táskám, mint más fesztiválokon szokás, pedig tele volt a koncerthelység biztonsági őrőkkel. A lényeg, hogy fényképezhettem nyugodtan.

Maga a koncert későn kezdődött, annak ellenére, hogy cseréltek időpontot Antony és CocoRosi. Fárasztó volt a hosszú álldogálás és a jó helyért ezt az áldozatot megkellett hoznom. Megérte.

Antonynál talpalatnyi hely alig volt. Hihetelen lelkes közönsége volt a korombeliekből is. Ugyanazokat a dalokat játszotta, mint Frankfurtban, csak itt nem volt ráadás.

Ellenben a CocoRosi őt adta ráadásnak a meglepett közönségnek. Újra őrjöngve vették elő a kamerákat, hogy megörökítsék ezeket az útolsó perceket.

A koncert után sétálgatva, majd egy padra ülve vártam, hogy teljen el az a pár óra a vonat indulásáig. Azonban háromkor mindenkit elküldtek. A többiekkel együtt lassan én is kisétáltam az éjszakába. Készítettem néhány fotót és az állomáshoz érve a még "alvó" vonatba szálltam.

Antony and the Johnsons

A vonósok

CocoRosi

CocoRosi és Antony

Végül ez volt az a dal, a Beautiful Boyz, amivel CocoRosit megismertem és itt is előadták Antonyval: