Az égboltsapkájú

Aki előtt a kaput becsukják
és azt kiáltják: rosszkor születtél,
megáll a csöndben és arra vár még,
hogy tán kiszólnak, talán csak játék.

Ott álldogál még, amíg az este,
az ő estéje leszáll a földre.
Kisétál csendben, kettős fasorban,
végén kilép az üres világba.

Fejébe húzva kerek kék sapka,
símára húzva, körbe leszegve.
Az úton nem szed mellé virágot,
holtáig hordja égbolt sapkáját.

Tündér szemekkel üres mezőkre,
határ határát ahol elveszti.
Mindig van onnan tovább hova menni,
ottan többé már nem ismeri senki.

/Weöres Sándor - Bereményi Géza/