Ez az egyik kedvenc DCD számom. Hasonló a Nílus. A zene a folyóról szól. Babits meg indiai értelemben használja. Nme is a veddo-brahmanikus hagyományt, hanem az Indiából már kiszorult, de onnan eredő hinajána filozófiát, ahol a nagy tiszta üresség központi fogalom. Szerencsére Babits nem ez. Egy válságos időszakában írta. A kereszténységből indult, középiskolában érintették meg "szabadabb" gondolatok. Bár szerzetesek voltak a tanárai, akkor egy kicsit szabadosabb szelek fújtak Zircről Pécsre. Hosszú út térítette vissza, hogy újból mélyen keresztény legyen. Ennek egyik állomása, hogy kiüresítse magát attól, ami nem Krisztusi. Ennek van egy fázisa, amikor már üres, de még nem töltődött fel, az újjal. Ezt felezi ki a vers. Ez egy veszélyes állapot, mert az űr vákuuma bármit beszippanthat. Babits komoly erőfeszítéssel tért vissza a kereszténységhez.

Köszönöm a részletes leírást. Ennyire nem ismerem jól a költőt. Érdekesnek tartom, hogy visszatért a kereszténységhez. Bár az ember sokat változik élete során, elképzelhető. Sokszor elgondolkodtam, miért idős korban és betegen fordulnak a kereszténységhez. Talán tudatalatti vágy él visszatérni az apai vagy anyai támaszhoz. Krisztusnak vagy Istennek ilyen védő-, befogadó szerepe van. Csak ez lehet a magyarázata a visszatérésnek és valljuk be, jobb, vigasztalóbb a nagy Semmi érzésénél.

Hát, van ilyen is. Egy gégerák, az elmúlástól való félelem nagyban hozzájárulhat, de ennél többről van szó. Isten jeleket ad magáról. Képzeld el a szekszárdi belvárosi templomban amint egy hideg februári napon Babits Misi ott térdel a torkán két összefont gyertya. Aztán ugyanez Pécsett, amint az osztályfőnöke vagy éppen a magyartanárja unottan teljesíti papi kötelességét, balázsáldásban részesíti a tizen-egynéhány éves Misi torkát, de hétköznap a felvilágosodásról beszél neki meg a szabadgondolkodókról, aztán a zsolozsma helyett az iskolával szembeni kávéházban múlatja az időt. Aztán jönnek a jelek, amit Isten neki szép rendjében szétszórt élete útjára. Csalódások barátokban, szerelmekben, a háború, Olaszország, a betegség. EGy költő, aki nem mert szólni, mint Jónás mikor Ninivéből elfutott... Védte Isten, befogadta akkor is, amikor nem volt vele. Mindez csak újra tudatosult. Istenképünkben van egy paradoxon. Van róla egy haragvó, büntető képünk is. Így akár bűneink miatti dacból el is távolodhatnánk Tőle, mégis a közeledés az általános. Még a Biszku filmben is elcsodálkoztam: keresztet vetett a kommunista főhóhér a templomban....

Hát ez az, amiért soha nem lennék keresztény.

Mármint miért? Anni mindent írtam, melyi ezek közül az oka?

Köszönöm a köszöntést! Jó hétvégét!:)

Csillagvíz: köszönöm. :) Neked is szép hétvégét! SA: Az utolsó mondatra gondoltam. Idézem, mert sajnos nagyon sok ilyen képmutatással találkoztam. " keresztet vetett a kommunista főhóhér a templomban...." Ne ölj...szól a parancsolat és keresztet vet, mielött felakasztja az embert. :(

Értem. Dehát nem Biszku Béla alapján kell a kereszténységet megítélni! A DCD-ről nem is szóltunk! Én egy időben sokat hallgattam a zenéjüket, tele volt velük az autóm CD tartója. Valahogy elmaradt, jó, hogy ebből a blogból most újra előjött!

A DCD-t a fiam által ismertem meg és nagyon szeretem. Sok kedvencem van, most hirtelen a Rakim vagy a Song Of The Dispossessed c. dal jut eszembe. Lisa Gerrard Space Weaver c. száma egyszerüen csodás. A Gladiátor filmzene felülmúlhatatlan az ö hangjával. Ezt a lányom szeretette meg velem.