A cserje

Ha nincs mit mondanom már a világon,
lám, a szívemben egy új cserje sarjad;
nézem, s bár szépnek csöppet sem találom,
végül mégiscsak rá kell mosolyogjak.

„Honnan jöttél és mit tehetek érted?
Örök a jövés-menés, ahol élek,
s ahol te élsz, ott célhoz érnek egyre,
mégis, hangoljuk partjainkat egybe.

Kisded bokor, költészet gyermeke,
jól választott zöldeddel jöjj ide,
s ha körüled már semmi jó se vár rég,
mért ne próbáld meg, hogy külön világ légy?

Hatvan évemmel, noha nem tudom,
sikerül-e, én most próbálkozom,
míg te, jól rejtett, éltető erőddel
lábujjhegyen bűvölöd a jövőt el."

/Jules Supervielle - Rónay György fordítása/