Fotó: Lilith Art - Tränenmeer
Ő egyedül
Keze érinthető - de érzéketlenül.
Ki megidézi őt, egy más néven teszi.
Az éj felén, mikor legmélyebb álmotok,
mondjátok csak nevét, s akkor közétek ül.
Egy nap kopognak és megérzem, hogy ez ő,
ő közelít felénk, mindegy, hogy mely időben;
őt nézve szemetek oly felejtkező,
hogy visszaillan ő, ám ajtót hagy helyén, mely
eleven és olyan halvány, akárcsak ő.
/Jules Supervielle - Rónay György fordítása/
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
