Bocsánatot kérek, hogy létezem... 

Még mindig belém hasítanak, még mindig elgondolkoztatnak ezek a mondatok, ezek a szép gondolatok, amit a napokban hallottam az elöző posztomban jelölt internetes videóbejátszásban: „Kérem szépen, bocsánatot kérek, hogy létezem...bocsánatot kérek, hogy itt vagyok...ne tessék rám haragudni...". Így jellemezte Cseh Tamás előadói stílusát Konz Zsuzsa. Meglepett, mennyire találó és ezt korábban nem tudtam így pontosan kifejezni, megmagyarázni magamnak, miért is volt ennyire magával ragadó, ha valahányszor egy-egy koncertjén láttam énekelni. Emlékszem a kicsit szégyenlős, kicsit zavart, mosolygós tekintetére, amikor belekezdett egy-egy új dalba. Akkor arra gondoltam, istenem, biztosan nagyon lámpalázas. Most már tudom, hogy inkább meghatódott volt a feléje áradó szeretettől, figyelemtől.

Amikor ezt a szép megemlékezést hallgattam Koncz Zsuzsától, egy örözöldnek számító Tolcsvay dal jutott eszembe róluk, melyben együtt énekelnek. Egy youtube kommentelő így írt róluk: Isten, jókedvében teremtette mindkettőt. Én is így gondolom ezt a kivételes, ritka találkozását két embernek, művésznek.