Eyra Vendoln képe. Kedvencem. Ez a kép díszíti mostanában monitoromat. Azt olvastam egy újságcikkben valamikor a nyár folyamán, hogy a rajz a lélek tükre. Nem szeretem az utcai falfirkákat, de mégis oda kell figyelnünk rá, úgy érzem. A gyerekeink lelke tükröződik felénk. Ha szép, ha csúnya. Jelzi a szeretet hiányát. Ami korábban papíron volt, most a falon, hogy mindenki lássa. Ami korábban szégyenlös titok volt, ma nyílt, kétségbeesett kiáltás. Korunk utcagyerekeinek végső, figyelemfelkeltő eszköze. Azt hiszem, én is ilyen gyerek lettem volna a mai viszonyok között. Nagyon szerettem rajzolni. Kirajzolni a bánatomat, örömömet, kivánságomat. Úgy, ahogy a képen is látható.
Nemsokára indulunk haza. Anyukámat kisérjük vissza és otthon töltjük az évvégi ünnepeket. Bella nélkül kicsit nehéz, de megnyugtat, hogy jó kezekben van a gyerekeimnél. Az a tudat is vigasztal, amit tegnap délután a lábbelimmel rendezett. Kis feje szomorúan feküdt rajta, mintha érezte volna messzi utazásomat. Megható érzés volt.
Hozzon Mindenkinek sok szerencsét, örömet, békét az új esztendő.
