Kis fém-istenek
Nem emlékszem, mikor kapott először a sok játékautó mellé repülőt a kisfiam, csak arra, hogy karját feltartva folyton zümmögött hozzá és mintha szárnyai lennének, hol föl, hol le, lendítette a kezében lévő tárgyat, ami legtöbbször papírból volt, hiszen napi sétáinkhoz vagy nagymama látogatásainkhoz nem cipeltünk játékokat. Mindig voltak játékok ismerősöknél is, de azok a mozdulatok nagyon sokáig ismétlődtek, meg a zümmögések, az arcának elrévedező, messzeszálló tekintete majdnem tinédzser koráig. Érdeklődése a zene (zongora, gitár, posan) irányába fordult és vele a technikai dolgok (az erősítő-, hangfal építés) felé, hiába volt minden erőfeszítésem, hogy álmaihoz közelebb vigyem. Az apai minta követése erősebbnek bizonyult.
Mennyi maradt benne a „kis fém-istenek" világából, nem tudom. Talán egyszer beszélni fog róla. Talán egyszer, biztos vagyok benne, az idő előrehaladtával megérintik őt is a gyermekkori álmok olcsó kis ajándékai. Megjelennek majd lelki szemei előtt a „small metal gods"-ok és ugyanúgy "úsznak", szállnak az egyszer-volt lakásunk, konyhánk, fürdőszobánk emlékhelyein, ahogy kis kezével irányította őket annak idején, és ahogy ebben a kisfilmben is látható.
