Fotó: Britta Lambery - Frühlingsträumereien
Visszatalálva
Arcom a bús, rézarany
napsugár fogja.
Saját nyomaim keresve
futok egy életen át
feledve imát,
szélbe kapaszkodva,
reményről lemondva,
várva a vihart, hogy
sercegve hűtse lelkemet.
Látom önmagam:
a gyermeket múltam
csonkjain játszadozni.
Intek, s ő visszainteget.
Egyek vagyunk: én,
s az emlékezet.
/Reviczky Krisztina/
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
