Le vent nous portera

Ma délelőtt kutyasétáltatás közben egy fiatal apukára lettem figyelmes, amint az elkerített játszótér homokozójában hangosan ütögette a félig kész homokvár oldalát. Láthatóan annyira élvezte a homokvár építést, hogy nem vette észre magányosan mászkáló öt-hat év körüli kisfiát a kútcsap körül és a homokozó szélén átmászó másfél-két éves gyermekét. Gondolom, hogy mindkettő az ővé volt, hiszen rajtuk kívül nem játszott ott senki. Meglepődtem, ugyanakkor meghatott az a lelkesedés, ahogy elmélyülten simogatta, formálgatta a nedves homokot. Mintha újra átélte volna gyerekkorát. Megszünt körülötte a világ.

Egy régi, nagyon szép Noir Desir dal és videóklip jutott eszembe a homokvárról, a Le vent nous portera...Minden eltűnik...