Köszönet

Hosszú délelőtti vagy délutáni séták során mindig megcsodálom Hortenzia bokor apró virágait a kisebb parkokban vagy kertes házak udvarán. A kis virágszírmok színeinek változatosságát kedvelem. Szinte felöleli egyszerre a kora tavasztól a késő őszig tartó színek skáláját, a világos méregzöldtől kezdve a sötét barackrózsaszínig és annak meleg sárgába, majd barnás vörösbe, lilába forduló tónúsát.

Ezzel a virággal köszönöm meg a blogszületésnapomra küldött kedves hozzászólásokat. Nagyon meglepett és ugyanakkor jólestek ezek a kedves szavak. Köszönöm.

Sok másról is lemaradtam a hosszúra nyúlt költözés miatt. Éppen azokban a napokban volt a kiskutyám második egy éves évfordulója is. Egy éve, hogy megérkezett hozzánk, az otthonunkba. Ezért ez az ő másik születésnapja a rendes mellett.

Lemaradtam egy tervezett színházi estről, melyet Tiger Lillies együttes kisért egy Vojcek darabot.

Legjobban a Cseh Tamás estet sajnálom. Szinte az utolsó percekben értesült a lányom arról, hogy Bécsbe jön Bereményi Géza és Cseh Tamás felesége, Császár Bíró Éva. Szerettem volna személyesen is megismerni őket, különösen a sok dalban is megénekelt Évát. Megszerettem csendes háttérbe huzódott szerénységét és csodáltam, tiszteltem a kitartásáért. A sok fájdalomért, amit elviselt.

Ennek emlékére felidézek egy régi dalt, amire rácsodálkoztam fiatal koromban, hogy érezhet más is úgy fájdalmat, ahogy én minden költözés után, és az Éváról, akire úgy gondoltam egykor, mint a Fehér babák c. dalban, egy nő a sok közül. Az is furcsa már így utólag megtudva, hogy milyen közel is laktunk egymáshoz Budán...

Valóban, nincsen más ebben a dalban, csak egy utca, ahol valaha laktam...