Fotó: Arno Walter - die Reise nach einer trostlosen Beziehung

Váratlan utazás

Nem jól kezdõdött az új év. Talán az alvatlanság okozta fáradtság szilveszter után, talán a változó idõjárás miatti túlérzékenység volt az oka a váratlan dühkitörésnek, veszekedésnek, nem lehet tudni.
Ki gondolta volna, hogy egy tojásrántotta ilyen vihart kavar? Ki gondolta volna azt, hogy a bio tojás egyfajta mércét jelent, egzisztenciális állapotot? Mindez nem is lett volna ekkora ügy, ha nem kisérte volna bántóan irígy megjegyzés anyám szájából a gyerekeim felé, mert õk vásárolták nekem, hogy ebbõl készítsem el nekik és nem az enyémbõl. Mi sem természetesebb ilyenkor, mint ütköztetni az érveket és a vita nem állt meg. Szót szó követett. Elõjöttek régi sérelmek, bántások. Eredménye az lett, anyu csomagolt. A gyerekeim is.
Hosszú, álmatlan éjszakán át családom ellenére döntöttem, hazakisértem egészen otthonáig anyámat. Vele voltam egy napot. Nem tudtam volna a lelkismeretemmel elszámolni, ha történt volna vele valami útközben. Az én anyám, bármennyire is rossz a természete. Valahol megértem õt. Nem tudok neheztelni rá, mert látom, önmaga áldozata. Amikor visszakisért Pestre, sokáig csak állt a fájós lábaival. Megvárta, míg a buszom végre elindult Bécs felé. Amikor elkanyarodott, láttam, ahogy a lejárati lépcsõ korlátjába kapaszkodva lassan, óvatosan, szomorú arccal õ is elindult. Hangtalanul, összeszorított fogakkal, egyre csak sírtam. A barátnõmtõl kapott könyvbe rejtettem arcomat.