Ha nem állnának a fák
Ha nem állnának a fák az ablakomban,
hogy a lelkemig lessenek le néha,
már réges-rég nem élne, nem dobogna
szívem, tüzes törvénye martaléka.
E mély ciprusban vagy e nyurga fûzben,
mely ismer s szán, mert a földre kerültem,
az én halálon túli lényem áll ott
és sehogyan se érti, mire várok.
/Jules Supervielle - Rónay György fordítása/
E vers Károlyi Mihály emlékére idéződött fel bennem. Üzenem neki: már nem állnak a fák...
A szomorú hírt itt olvastam tegnap.
Az eredeti képeket itt és itt találtam. Az utókornak megőrízve.
