Ibolyás kalács
Hányérzetem volt tegnap. Nem sütöttem meg a szokásos kalácsot. Valami szépet, különlegeset, egyszerűt akartam. Az erdőben sétálás adta az ötletet, hogy ibolyával díszítsem tojás helyett. Egyszer írtam erről itt, hogy ehető és egészséges. Szedtem egy kis csokorra valót úgy, hogy ne sérüljenek meg és néhány levelet is hozzá. Nem volt könnyű, hiszen itt sem volt sokáig eső és nagyon gyengyék voltak a szárai. Az erdő belsejében már jóval szebbek voltak. Hazaérve vízbe tettem őket és kint a balkonon várták a kihűlt kiskalácsokat. Egy alufóliába sodort fogpiszkálót helyeztem a kalács közepébe. Így készült a helye, amibe beletettem őket sütés után. Így nézett ki az estére elészült kiskalács. Mindenkinek jutott egy-egy.
„Ha asszonytól kérdezik, hogy mi az élet értelme őszerinte, hát valamit fog válaszolni, mert jobbára engedelmes lények vagyunk, és oly dolgokra is felelünk, melyekről sejtjük vagy tudjuk pedig, hogy értelmetlenek. Hogy mit felel egy nő? Azt mondja például, hogy hát húsvét van most mifelénk, és ha akad liszt és akad tepsi, akkor fonott kalácsot sütünk, és akkor talán ez az élet értelme, ez a szépre, fényes barnára sütött fonott kalács."/Ancsel Éva/
Ma reggelre a nagykalácsot szeleteljük a kávéhoz. Igazán elégedett vagyok, és ahogy írta Ancsel Éva, ez az élet értelme, örömet okozni magamnak és másnak ezzel a fényes barnára sütött, ibolyás kaláccsal.
További szép ünnepet kivánok.