Marc Lavoine és az idő
Szeretem, mikor megzenésítenek vagy újra értelmeznek verseket. Apollinaire Mirabeau-híd c. verse is új értelmet kapott Marc Lavoine előadásában.
Az énekes háta mögött homokóra áll. Az üvegbúra íve keretbezárja őt és a homokszemcsék pedig egyre csak hullnak, peregnek a háta mögött. Ez az egyetlen motívum utal a versre:..."Száll az idő itthagy engem..."
Nincs folyó, nincs híd, nincs nő, nincs szerelmes tekintet. Csak az ő arca. Mimikájában nincs semmi drámai. Nem használ teátrális gesztusokat. Egyszerű és tényközlő. Talán a szemei tükrőznek valami tehetetlen, beletörődő bánatot. Arról, hogy mindannyian be vagyunk zárva az idő üvegburái közé. Foglyok vagyunk. Nincs más út, mint rezignáltan tudomásul venni:...
"Jön napra nap új év válik tavalyra
Nincs ami a
Szerelmet visszacsalja
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem..." /Guiliaume Apollinaire - Vas István fordítása/
