Fotó: Anke Merzbach – image
Ahogy Mária…
“Meghoztuk a kis inget és a sapkát…” A fehérruhás nő pedig határozott, rutinos mozdulatokkal átvette a kis csomagot és becsukta az üvegablakot. Megilletődötten, zavartan álltunk a kórházi alagsor zöld folyosóján. Valójában a dac hozott minket ide, a kivülállók gátlástalan cinizmusa, mely mindezt haszontalannak, felesleges pénzköltésnek itélte. Mégis, nem tudtunk felnőni, szembenézni a halállal. Amikor a fehérruhás nő újra kinyitotta az ajtót, hogy nyugodtan megnézhetjük, milyen aranyos, mintha csak összebeszéltünk volna, egyszerre mondtuk, hogy nem, nem… és nem értettem magamat. Honnan ez a félelem és miért? A szokások, a tradiciók , a tabúk a csontjainkba ivódtak. Mégis, kinek a szokása, és milyen hagyomány ez, mely nem néz szembe semmivel és nem beszél róla? Arról, hogy búcsúzni szépen kell…
Ahogy Mária búcsúzott Jézus fiától, kis pille testét két karomba kellett volna vennem…
