Fotó: Anke Merzbach - image
Leo Ferré - "Avec le temps"... c. örökzöld sanzonja Isabelle Boulay-tól és Kulka Jánostól Skyppynek.
Avec le temps...
Avec le temps...
Avec le temps, va, tout s'en va
On oublie le visage et l'on oublie la voix
Le coeur quand ça bat plus, c'est pas la peine d'aller
Chercher plus loin, faut laisser faire et c'est très bien
Avec le temps...
Avec le temps, va, tout s'en va
L'autre qu'on adorait, qu'on cherchait sous la pluie
L'autre qu'on devinait au détour d'un regard
Entre les mots, entre les lignes et sous le fard
D'un serment maquillé qui s'en va faire sa nuit
Avec le temps tout s'évanouit
Avec le temps...
Avec le temps, va, tout s'en va
Mêm' les plus chouett's souv'nirs ça t'a un' de ces gueules
A la Gal'rie j'Farfouille dans les rayons d'la mort
Le samedi soir quand la tendresse s'en va tout' seule
Avec le temps...
Avec le temps, va, tout s'en va
L'autre à qui l'on croyait, pour un rhume, pour un rien
L'autre à qui l'on donnait du vent et des bijoux
Pour qui l'on eût vendu son âme pour quelques sous
Devant quoi l'on s'trainait comme trainent les chiens
Avec le temps, va, tout va bien
Avec le temps...
Avec le temps, va, tout s'en va
On oublie les passions et l'on oublie les voix
Qui vous disaient tout bas les mots des pauvres gens
Ne rentre pas trop tard, surtout ne prend pas froid
Avec le temps...
Avec le temps, va, tout s'en va
Et l'on se sent blanchi comme un cheval fourbu
Et l'on se sent glacé dans un lit de hasard
Et l'on se sent tout seul peut-être mais peinard
Et l'on se sent floué par les années perdues
Alors vraiment
Avec le temps on n'aime plus.
Elmúlik majd...
Elmúlik majd,
eltűnik végül minden arc, minden hang,
és a szív nem ver többé itt bent,
hát menj, és ne keresd a végtelent,
mert nincs...nincs örökké,
ne lázadj hát, ez így van jól.
Elmúlik majd,
eltűnik végül minden nyár, minden hangos csodád,
minden láz, amit vágy gyújtott...
Nappalodról, éjszakádról mit sem sejt az utazó,
ki majd utánad érkezik, körülnéz, és nem lát semmit mindebből már...
A jó, a rossz...elmúlik mind.
Elmúlik majd,
eltűnik végül a sok rohanás,
minden szánalmas, szédült kapkodás valaki más után...
eltűnik, mint a féltő pillantás:
siess haza, és meg ne fázz...
Elmúlik majd,
eltűnik végül minden bűn, hazugság, öncsalás...
Akik néhány garasért lelküket árulták,
ugyanúgy mennek el, mint akik azt hitték,
ha őszintén és tisztán élnek,
rájuk majd vár valahol egy jobb világ...
Kincseink, koldusruhánk itthagyjuk mind...
Elmúlik majd,
eltűnik végül minden szín,
fáradt szürkévé lesz, megkopik, megfakul,
ahogy a véletlen ágy, a sok véletlen társ...
Kihalt az út, szitál a hó és elborít.
Elmúlik majd,
eltűnik végül minden szó, marad a ránk omló csend.
Minden dal, minden perc, mely a szárnyára vett,
elszáll könnyű füstként...
Régvolt szerelmek vézna árnya ködbe vész,
hangjuk szólít: ne késs! Lépsz a távol felé...
Vágy és gyönyör elmúlik mind
- így van ez jól.