Katonaságról szavaztunk ma. Arról, hogy kötelesség legyen-e vagy hivatás?

Túl sok filmet láttam ahhoz, hogy valaha is úgy gondoljak rá, mintha egy hazafias cselekedet lenne. Inkább szól emberi tragédiákról akár békeidő van vagy háború. Különösen az atombombák és vegyifegyverek árnyékában nehéz elképzelni, hogy tüzérséggel, puskájukkal a kezükben védeni tudják majd a civil lakosságot. Mégis vannak emberek, akik szeretik ezt. Parancsokat osztogatni, illetve megadóan elfogadni. Mint egy szadó-mazó játék, amit halálosan komolyan vesznek. Ezért is gondoltam azt, hogy legyen hivatásos a katonaság. Úgy gondolom, hogy ők azok, akik szívvel-lélekkel harcolni tudnak, ha mégis bevetésre kerülne sor. Nem könnyű munka. Elhivatottság kell. Ezt pedig jól fizessék meg. Megérdemlik.

Az osztrákok többsége úgy döntött, hogy kötelesség legyen. Lelke rajtuk. Kiváncsi lennék, vajon vezetnek-e statisztikát az öngyilkosságokról, félbeszakított pályákról, elvesztett munkahelyekről. Azokra a választókra gondolok, akik önzőségükben csak saját életük megmentésére gondoltak egy esetleges katasztrófa bekövetkeztében, mikor bevetik ezeket a fiatal embereket. Nem számít, hogy talán nincs elegendő szaktudásuk hozzá, hogy nincsenek lelkileg sem felkészülve pl. halottakat, tört testrészeket összeszedni. Nem hagytak lehetőséget számukra, hogy szabad akaratukból, önként választhassanak erről. Szerintem igazságtalan és emberhez méltatlan döntés született ezen a napon.