Ma harminc éve, hogy meghalt Nagy László

Volt életének egyetlen pillanata, amikor engedve a csábításnak, ő vonatozott utánuk. Csattogva Ady nyomán a "szerelmes városig". S ekkor a csodák visszafelé kezdtek megtörténni vele. A francia liliom csípni kezdi, mintha vadcsalán volna. Az imádat, a fény, a művészetek, az európaiság jelképes városából szökve menekül haza. Haza, haza, "napkeleti képzeletbe, a Tisza rohadó-almás partjáig, s tovább, hol gyémánt éggel az örök Attila pakolja magát". Hátrál az őserdő, kuncoghattak egymás között a szökés szemtanúi. Ha közelébe férhettek volna, talán még bélyeget is ütnek a homlokára: Európa helyett ismét a vidékiesség, a barbárság! Hát igen, az embert így is meg lehet csúfolni! Illenék végre fölírni a sok kicsi jegyzetfüzetbe, hogy Nagy László ösztönös visszafordulása ugyanolyan történelmi pillanat volt, mint Ady nyugatra szökése annak idején. Figyelmeztetés, hogy többé nincs számunkra Párizs nyársain megsüthető gondolat: hogy csontok és agyvelők, akarva-akaratlan, ezen a földrészen is izzásba jöttek, még ha balkáninak mondják a térséget továbbra is. Hogy mi már megmenekülni se a világosság által tudunk, hanem azáltal, ami köt bennünket. És hogy menekülni csakis a magaslatok iránt van utunk.
"Ha neked emberi a mértéktartás, az igénytelenség, nekem emberi a magasra csavart láng " - írja.

http://www.irodalmiakademia.hu/dia/diat/muvek/html/CSOORI/csoori00380/csoori00380.html