A virtuális világ bolygói

Óriási szem vagyok a virtuális világban. Csavargok, bolyongok a hatalmas blogvilág csillagrendszerében. Keresek valakit vagy valamit, még nem tudom igazán megfogalmazni. Az erösen kétlábon, sziklaszilárdan a földön!-álló emberpéldányok nem értik ezt meg. Értetlenül és megvetöen néznek, mert lehetne célszerübben is eltölteni az idöt. Szerintük. Nem vitatom életfilozófiájuk elönyös oldalát. Igazuk van. Mégis, honnan tudhatnák, hogy éppen a számító tudatosság, a hideg célszerüség miatt fordítok hátat ennek a világnak? Mennyi számtalan ok húzódik meg, amire nem is kiváncsiak? Miért is magyaráznám, mikor nem is lehet szavakkal kifejezni? Ha találnék is, vajon úgy értenék vagy éreznék? Nem. Soha. Ahogy én magamat, úgy más sem tud engem megismerni. Így én sem másokat. Csak nézni és csodálni tudom meglepetten, ha egy pillanatra úgy érzem, hogy hasonlít hozzám. Ilyenkor én is talán ragyogok, mert minden ember kicsi, távoli és titokzatos bolygó. Megfejthetlen csoda. Csillognak ezerszínü fénnyel, ha ragyognak rájuk. Van, akinél nincs fény. Csak csend van. Ha közelítünk hozzájuk, talán hallani magányuk torokszorító sziréndalát. Ha akarjuk hallani.