Megnéztem a parkunkban az egyetlen cseresznyefát és még mindig kitartóan virágzik itt-ott apró csomókban. Megcsodálom mindig, hiszen elég sok viharos szél hajlította ágait és esö verte szirmait már tavasz eleje óta. A földön elterülö virágszirmok még jelzik fájon az elmúlást, mégis szépen köszönnek el beterítve gyönyörü rózsaszin szinükkel a pázsitot, a járdaszegélyt és az utakat.

Búcsúzás és egyszerre megújulás van ebben a tavaszban, talán ezért nem olyan fájó. Nincs idö a szomorúságra, mert közben virágzik a gesztenye, az orgona pedig illatával bódít. Ki emlékszik már a nemrég lehullott szirmokra?