digitSamurai /fotoaréna/: Folyó vagyok

Révnél ( a lemaradottak órájában )

Most, csak nézem a vízben-fodrozódó
ember önmagam, közelről, és még közelebbről.
De, meglátom-e a célt Nosztrán, hisz lebegő mélynek
hagyott el a komp, mint velem sokakat, az itt-partnak,
hallgatni most vízi beszédet.

Figyelek.
Mélyszürke, hangtalan az ég.
Alatta élénk a fűz, honnan megannyi
fátyolos szárnyú lep el, és játszom a percek
porában a gonddal:
ha emelhetnék
hozzád lelkem ezek az aprók, lennék-e tovább
amorf hurcolója.

Locsog a part, és ringatja a kérdést arcommal a víz,
megmarad-e úgy a lélek, ahogy a csendben készítettem.
E zajban mégis csalárd a szó, károm,- és szitok, ami
a léggel jár ki-be a fogaink között.

Megkeserít a váró óra, mégis bent állok a sorban,
és vegyülök a mindenek szavával.
Nem az elképzelt és megfestett szépségedért,
amit meg sem értek… Mária

Minden vigasztalásod mélysége húz,
míg mások sörösüvegek zöldjében merülnek el,
én érted várok ma, a merítő csendért,
mert nekem most kell, most,…
mert, úgy lehet, utoljára.

/ankor/