Fodrászom

Tudod, hogy L. buzi -  hallom meglepetten a megjegyzést, miután lelkesen dicsérem keze nyomát a hajamon. Hirtelen elnémulok. Zavartan hebegem, hogy nem tudtam vagy lehet, nem is igaz, csak rossz indulatú pletyka. Nem, nem,  - hallom a megfellebezhetetlennek tünö igazságot, hogy ö más. Hallgatok. Lehajtom fejem és csupán magamnak jegyzem meg alig hallhatóan, én mégis szeretem. Szeretem, mert meglátta bennem a nöt. Megérezte bennem a vágyat, hogy más akarok lenni. Most hódítóan szép akarok lenni, de nem hivalkodó. Együtt néztük a tükörben, együtt kerestük az arcomhoz illö hajszínt és formát, együtt mosolyogtunk össze, mikor rátaláltunk a hozzám illö stílusra. Szavak nélkül értettük egymás gondolatát. Míg fürge kezével a hajamat vágta, rendezgette formába, közben lelkes áradozással mesélt egy Szabó Magda könyvröl. Emlékszem, elszégyelltem magam, hogy nem olvastam vagy hallottam róla. Megérezte ezt, mert rögtön a gyerekeimröl beszélt, mennyire okosak, szépek és látszik rajtuk a törödésem nyoma. Miközben dicsért, valami kimondhatatlan, furcsa szomorúság tükrözödött a szemében, ahogy visszapillatott rám a tükörböl. Késöbb megtudtam, hogy nevelöintézetben hagyta az édesanyja, mikor megszületett.

Olvasom a különféle híreket. http://nol.hu/cikk/497998/

Rágondoltam. Soha nem tudnám megütni. Soha.