Nagy Zoltán - Virág
A holnapnak...
Olyan valótlan ez,
ahogy a pipitér illatát
küldöm neked.
A tüdőmben hordom.
Február valótlanságából
csomagoltam be
egypár dobbanásba,
hogy elvigye hozzád,
a Csendbe.
Milyen valótlan ez.
Ez a lehunyt minden.
Mintha rejthetne,
örökre.
Valahogy az,
Ahogyan élünk.
Mi ketten.
Te bennem, vagy...
én, ...bennem.
/ankor/
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
