Halottak napján
Ahogy idősödöm, próbálom elfogadni, hogy halálommal elvegyülök majd a földdel. Belölem is nyilnak füvek, virágok, fák és leveleik összel lehullván újra és újra jótékonyan betakarnak. Ìgy nézegetem most az elszáradt leveleket. Vajon kinek az arca bújik meg, melyik meghalt hozzátartozónk, barátunk, ismerösünk arca bontakozik ki egy-egy levél vagy kövek sziluettjéböl? Milyen sugárnyaláb koszorúzza arcélét az emlékezet fátyolán keresztül? Ha valaki rajtam állna majd a jövőböl, eltűnödik-e, milyen volt az arcom, az elődeim arca, az ismeröseim, barátaim arca, mindenki arca? Megérti-e majd a hallgatag sírkövek, fák, virágok üzenetét, hogy mindnyájan egyek vagyunk és ugyanoda érkezünk az útunk végén?
Ilyen gondolatokat ébresztettek bennem a Cathedral Oceans képei John Foxx-tól.
