Emlékezés labdája...
"Elgurult" néhány helyre a labdám. Akarva-akaratlanul sebeket téptem fel, sok fájó emlékeket felkavarva. Elgondolkodtam a leírt emlékeimen. Nem írtam le a teljes igazságot. Úgy döntöttem akkor, hogy megállítom a labdát vagy a golyót és csak a fényes oldalát írom le. Ha valaki megkérdezte volna, mi lett a nagymamámmal, hogyan folytatódott a szerelmük a késői kedvesével vagy akár az enyémmel vagy mi lett kiskori "völegényemmel", akkor csak szomorúságot írhattam volna. Úgy fogom fel az emlékeket, mint az árnyék és fény játékát. Egyik sem létezne a másik nélkül. Tudom, hogy nem mindegy, milyen időben, hangulatban kapjuk ezt a felkérést. Ezért van az, hogy többszörösen fájnak régi, talán elszalasztott lehetöségek emlékei szomorú hangulatunkban. Nagyon sajnálom, hogy így alakult.
Az alábbi videóban szereplő dalt, Léo Ferré, Avec le temps /Idővel/ c. dalát régebben felraktam már. Napok óta ez van most a lelkemben, hogy elmúlik majd... Találtam egy müvészien szép videóbejátszást lassított felvételekkel, Léo Ferré átszellemült előadásával a középpontban. Külön kiemelném a galambok szárnycsapásait az utcán ülő férfi elött vagy a sínen lábújhegyen lépdelő lányt a vakító napfényben. Hát ilyen az emlék, egyszerre fájó és fénylően szép.
