Balkon

A hajnal földereng a háztetők fölött,
a parkban körbejár a szél.
Az álom túlfelén kukásautó zörög,
a tér zsongása benned él.

A nappal tele van sugarakkal, és a fák között különös fény,
az életed itt éled, és ha volt is számtalan hely,
ez itt a múlt, mi benned él.

A sok kis pillanat, mint eldugott füzet,
ki írta, nem lapozza fel.
A számát mormolod, a vonal rég süket.
A hívott fél sosem felel.

A város tele van szavainkkal, de a séták nyoma elvész,
Az életed itt éled és ha volt is számtalan hely,
úgyis tudod, hogy visszatérsz.

A presszó és a pad helyén üres telek,
A sarkon áll egy kék kabát.
Az égbolt nyitni kezd, akár az üzletek,
Kitárja tükrös ajtaját.

A szíved tele van sugarakkal, de az emlék ugyanúgy fáj,
Az életed itt éled, és ha volt is számtalan hely,
ez itt a múlt, mi visszajár.

A kávé rég kihűlt a konyhaasztalon,
és hallod, hogy jár a villamos.
De jó így állni itt a szürke balkonon,
utazni, menni kéne most.

Az utcán huzatos, lobogó fény, de te bárhol is, ugyanott jársz,
Az életed itt éled, és ha volt is számtalan hely,
ez itt a múlt, a régi ház.

A reggel fénye ég a házak oldalán,
a tócsák színe felragyog.
Ha egyszer erre jön, eszébe jutsz talán,
megnézi ezt az ablakot.

És tudod, hogy ma is ugyanúgy lesz, csak az illat ma valahogy más.
Az életed egyetlen film, s ha volt is számtalan kép,
Nem múlik el, pereg tovább.

Tóth Krisztina versének zenéjét Tolcsvay László szerezte, Koncz Zsuzsa előadásában.