Ezt a gyönyörű mandalát kaptam Loreleytől. /csipke.blogol.hu/
Amikor először megláttam, felsóhajtottam magamban, istenem, ez nagyon szép. Mandalával azóta foglalkozom, mióta Jung könyveket olvasok. Nem könnyű olvasni elemzéseit az álmokról, a tudatalatti világokról, a szimbólumokról, de engem foglalkoztatnak jelentésük. Ez a mandala is. Mihez hasonlítható, melyik ősi szimbólumhoz? Mit jelenthet vonzódásom a madarakhoz?
C. G. Jung így ír a Mandala c. könyvében: "...Végezetül egy nagy madarat látott - „Földmadár"-nak nevezte- amely éppen leszállt a földre. A madár mint a levegőben otthonosan mozgó állat a szellem közismert szimbóluma. Jelen esetben azt jeleníti meg, hogy X önmagáról alkotott „szellemi" képe átformálódik egy, a női lényeghez közelebb álló „földibb" felfogássá....A madár leszáll a földre. Ez a fajta szimbolizálás egy további, szükségszerű differenciálódását jelzi annak, amit BÖHME (német misztikus) általános megjelöléssel „szeretetéhség"-nek nevez. "
Érdekes... és találtam nagy kutakodásomban egy csodálatos József Attila verset. Meglepődtem, miért csak most fedeztem fel? Úgy érzem, fontos, üzenet értéke van korunk emberéhez.
Foto: Ilidio Fernandes /fotocommunity.com/ - Out of my mind
Földmadár
Egyszerű volt és természetes,
Hogy megtanuljon szebben énekelni
Városokat tett a nyelve alá,
Okosabb volt a dologkerülőnél,
Karom helyett jóság nőtt a lábán
S ha csak egyet lendült is a szárnya,
Megrengette a levegő-vizeket,
Ismeretlen dolgok bukkantak elé
És harmatos-zöld fejére tapadtak.
Nappal fényporban fürdött,
Boldog volt és jó bizalommal,
Komolyan összeszedte a gondolatokat,
Hogy fészket rakjon saját hóna alatt.
De egyszer aranyból kívánta a búzát,
Telhetetlenül száz feje nőtt
S ezer szeme közül egyik se látott,
Csak a másikat nézte,
Hogy belegázoljon csőrével.
Azóta nem röpül tovább,
De a veríték zuhog róla,
Dolgos ujjai közt most nádasok nőnek
És egészen bolondul tollakat,
Meg népeket szaggat ki magából.
Ó, hintsünk tiszta búzát szemei közé!
Fáradt már szegény és kimerült,
Hadd legyen egyszerű ismét és természetes,
Álljatok szárnyaira, hadd ragyogjanak megint,
Egyetlen feje lesz és nem értelem nélkül,
Ha összecsókolózik mind a száz,
Gyújtsuk meg a szemében magunkat,
Lásson ismét és kedve legyen szállni,
Megmerevült erein illanjunk szét villamosan
És saserejű szelíd galambként fog röpködni majd
Isten békességes homloka körül.
