Bang Bang
Napok óta szorítja torkomat a bánata. Nem kér belőlem. Nem marasztal vigasztváró vallomással. Kint tombol a tavasz virágos szelekkel és nem hiszi el, hogy örökre vége. Nincs száj, aki elhívná, nincs kéz, aki elvinné bolondulni, szárnyalni a felhőkbe.
Kérlelő pillantásokkal néz a kivetett kártyákra. Könnyei fénylenek megfakult arcán. Zavartan elfordul, mikor látom. Hagyom. Kérdezd csak nyugodtan, mondogatom magamban sóhajtva. Kérdezd meg mindentől, mindenkitől...miért, de miért?...
Mielőtt túl komolyra fordul kapcsolatunk, inkább fejezzük be...- volt az indok.
Nem tudok felelni..., mert az egy másik ember, nem ismerem.
Örülök, hogy nem ismertem, kislányom.
Bang Bang,
He shot me down
Bang Bang,
I hit the ground
Bang Bang,
That awfull sound
Bang Bang,
My baby shot me down...
...szól az ismert régi sláger Ida Sand jazz-es előadásában.
A felrakott képek beszélnek önmagunkról, milyenek vagyunk valójában a kapcsolatainkban már kicsi korunk óta.