A te oldaladon állni...

Tudtam... tudtam, hogy apád mellé fogsz állni! - hallom még most is anyám szemrehányó hangját a hirtelen feltört, régmúlt családi játékok emlékei között eltûnődve. Akkoriban nem volt televízíó, több időnk volt egymásra, beszélgetésre, vitatkozásra. A társasjátékok is ezekben az időkben élték a fénykorukat, szerintem. Mégis, inkább azok az érzelmi zsarolásnak is beillő veszekedések, viták maradtak meg bennem, ahol dönteni kellett, kinek az oldalán állok. Nem szerettem ezeket, mert sokszor félreértésre adott okot, kínos magyarázkodásokra és anyám legtöbbször szerette is félreérteni. Talán azért, hogy meggyőződjön róla, mindenek felett őt szeretem a legjobban a világon. Valóban őt szerettem és nem is lehetett ez másként, hiszen sokáig egyedül éltünk, csak ketten egymásnak. Mégis a heves vitákat kiprovokálta gúnyos nevetésével, amivel önkéntelenül is kihozta belőlem, hogy mindig a vesztesek oldalán álljak. Sajnáltam nevelőapámat a vitatkozások hevében. Ugyanakkor tudtam, hogy igaza van és lehetett adni a szavára. Ez volt az, amiért én mindig mellette álltam. Ez a szolidatás-féle érzés később is megmaradt az iskolában, a munkahelyemen. A csúnyák, a kigúnyoltak, a magárahagyottak, a vesztesek oldalán állni...

Miért van ez? - kérdezte a nagyobbik lányom a napokban, mert ő is valahogy mindig a vesztesek mellé áll. A kirúgott munkatársak mellé és érzi, látja, nem nézik jól szemmel a felettesek, kollégák, ha ebédidőben szóba áll velük. Kicsit elszorult a szívem, mit is mondjak, mit tanácsoljak? Ma már sokkal nehezebb kinyilványítani a szolidalitást, mert súlyos ára van: a munkahely elvesztése. Elmúltak azok az idők, mikor minden körülmények között biztosítva volt a munkához való jog és általa a létbiztonság. Mégis, úgy vélem, nem nehéz elmondani, kimondani, hogy a te oldaladon állok...ez a kis együttérző mondat vagy gesztus ki tudja, milyen erőt ad a másik embernek. Talán az életet...a többi pedig, a munkatársak rosszallása úgyis elfelejtődik, miután végleg elmentek.

Tehát: by your side...