Claude Théberge - Heaven´s Door
Elvesztettem kedvenc esernyőmet. Messze vitte a vonat, mikor észrevettem. Annyi minden volt a kezem ügyében, hogy sokáig fel se tünt. Azonban a felismerés nagyon fájt. Kedvenc ernyőm volt. Szerettem szépen ívelt, nagy karímáját, fényes átlátszóságát. Mint ezernyi apró, csillogó üveggyöngy, úgy tapadtak rá az esőcseppek. Elmélázva nézegettem lassú csordogálásukat a buszra vagy a vonatra várva. Ha erős szelek fújtak, jó volt alábújni, erősen magamhoz szorítani stabil fogantyúját. Igazi kapaszkodó, támaszom volt séta közben is magam mellett lóbálva, ha elállt az eső.
Most nincs. Illetve, most van egy másik. Praktikus, összecsukhatós, a párom vette. Még a színével is elégedett vagyok, drappos, sötétkék kockás. Mégis, az a nagy karímájú az igazi. Akárcsak a kalapoknál. Nagyon szeretem a kalapokat. Van bennük valami titokzatosság, finom elegancia. El lehet bennük bújni, mint a hosszú-hosszú nyakunkra tekert sálakban.
Mindezek a kiegészítők megihlették Claude Théberge, kanadai festőművészt is. Foglalkozásához híven harsány, erős színekkel adott nekik életet. Mesélnek, muzsikálnak ezek a színek, az eleven sárgák, az üdítő zöldek, a mélabús kékek, a bódító lilák. Az életünket megszépítő romantikáról.
